Köszönjük a válaszokat :)
Nagyon szuper, hogy ilyen sokan válaszoltatok!
Köszönjük szépen mindenkinek.
Azt a döntést hoztuk - főleg a kérdőív hatására -, hogy a nagyobb létszámú, több száz fős programokat - így a táncos bulikat - egyelőre hanyagoljuk.
Ki tudja meddig?
Nem szeretnénk felelősségérzetről hangzatos szavakat írni, mert nem a szüleid vagy a felügyelőd vagyunk, hanem a haverod. Felnőtt felelős embernek tartunk Téged, aki maga hozza meg a döntéseit. Nem kényszerítünk semmire és nem is győzködünk semmiről. A vírus helyzetet sem szeretnénk kéretlenül elemezgetni. Igazából úgy érezzük, hogy ebben a helyzetben egyszerűen nem elegáns több száz fős táncos bulikat tartani.
A Havervagy ezalatt a 11 év alatt sem igazán racionálisan működött, sokszor érzések, megérzések vitték előre. Abban az érzetben, hogy ebben a helyzetben és ebben a hangulatban ne bulizzunk sok százan együtt, a kérdőívre adott válaszok megerősítették a döntést.
Jó pár fontos következtetést levontunk persze. A lényeg:
- nem állunk le, kisebb létszámú programokat szervezünk, amíg azok engedélyezettek,
- több rendezvényünket nem csak a Havervagy oldalon, hanem Facebook eseményként is megjelenítjük,
- visszatérünk a virtuális programokra is,
- lehet több és többféle klikkmentes bulink lesz a jövőben,
- marad a heti 2 hírlevél (nem lesz több és kevesebb sem).
Küldjük ilyen kis sete suta formában a válaszokat: